20211003

Ez az esemény sajnos már véget ért, köszönjük a részvételt

A Negyedik (Dante pokla)

A Narratíva bemutatója

A hét főbűn valóban bűn, vagy csak olyan jellemhibák összessége, amelyek mindannyiunkban benne vannak, amelyeket el kell fogadnunk, és együtt kell tudnunk élni velük? Hegymegi Máté rendezése a bűnösség fogalmával, az elszigetelődéssel, önmagunk megértésével és elfogadásával, a tökéletességre való kényszeres törekvés kérdésével foglalkozik.

Fotó: Dömölky Dániel

Időpont

2021. október 3. 19:00
Ez a rendezvény sajnos már véget ért.
#színház #Ébrenálmodók #Margitköz

“Legyen költő, szatócs, paraszt, király:
kezdetben kishibás áru az ember,
apró hibák egy nagy mosolygó almán,
a hét jellemhiba: hét barna folt.
Hisz csak az angyalok hibátlanok –
nagy kár, hogy elrontotta ősapánk!
Ahol összeütődtek ősanyánkkal,
talán ott indult el a rothadás.”
(Peer Krisztián)

Nádasdy Ádám fordításában Dante Isteni színjátéka és Peer Krisztián verses szövegei mellett a példány megírásakor számos forrást, így dokumentum- és más vendégszövegeket is használtak az alkotók – ezzel újragondolva és -értelmezve a bűn-büntetés-áldozat hármas egységét. 

Szereplők: Bánki Gergely, Barna Lilla, Hajduk Károly, Kárpáti Pál, Pető Kata, Radnay Csilla, Rohonyi Barnabás
Operatőr: Vincze Alina
Dramaturg: Garai Judit
Díszlet: Fekete Anna
Jelmez: Kálmán Eszter
Zene: Tarr Bernadett
Fény, Video: Jankó Mátyás
Rendezőasszisztens: Beke Anna
Konzulens: Kovács D. Dániel, Pass Andrea, Szenteczki Zita
Művészeti titkár: Szinai Eszter
Produkciós munkatárs: Csató Kata, Rozgonyi-Kulcsár Viktória
Rendező: Hegymegi Máté

A program a hatályos járványügyi előírások betartásával látogatható. Az aktuális információkról kérjük tájékozódjon a helyszíneken és a helyszínek weboldalain.

Helyszín

Jurányi ház   1027 Budapest, Jurányi u. 1.

Jurányi ház

1027 Budapest, Jurányi u. 1.

Kapcsolódó programok

Dante: Pokol

színház

Dante: Pokol
Monodráma Gyabronka József előadásában
Esemény kép
Inferno2021
Kirándulás a Paradicsomba

irodalom

színház

Kirándulás a Paradicsomba
Mit mutat nekünk Dante? Túravezető Nádasdy Ádám