20210930

Ez az esemény sajnos már véget ért, köszönjük a részvételt

FreeSzemle

Jancsó 100

A Freeszfe Egyesület ötnapos, összművészeti programsorozata a Budapesti Őszi Fesztivál felkérésére, mellyel a centenárium alkalmából Jancsó Miklós szellemi örökségét ünnepli. “Jancsónál azt tanultuk meg, hogy mi a szabadság. Vagy minek kéne lennie.” /Cserhalmi György/

Fotó: Lázár Todoroff

Időpont

2021. szeptember 27. - október 1.
Ez a rendezvény sajnos már véget ért.
#beszélgetés #film #színház #Ébrenálmodók #Egymástépítők #Margitköz

A Freeszfe Egyesület ötnapos, összművészeti programsorozata a Budapesti Őszi Fesztiválon, amely Jancsó életművének kevésbé ismert dokumentarista filmjeit, színházi gondolkodását helyezi középpontba. A FreeSzemle jelenbe nyúló beszélgetésekre hívja az érdeklődőket: élő, érzékeny, emberi, társadalmi és nem utolsósorban alkotói problémákat megvitatni, méltón eszmét cserélni szemtanúkkal, szakértőkkel, történészekkel és az alkotókkal. A hallgatók friss színházi és filmes alkotásaikat is bemutatják.

Részletes program

Szeptember 27.

KAMARATEREM

17:00 Sej, a mi lobogónkat
Mélyi József művészettörténész előadása Jancsó Miklós Fényes szelek című, 1968-ban készült filmjében felhasznált motívumok eredetéről, a film keletkezésének koráról. Közreműködik Hevesi László citerán.

SZÍNHÁZTEREM

19:00 Mozart: Don Giovanni
Sándor Dániel Máté rendezése, fiatal színművészek és zeneakadémisták részvételével.

JÓKEDVŰ VIRRASZTÁS

A Freeszfe Egyesület Jancsó Miklós 100. születésnapján együttlétre, beszélgetésre, éjszakai filmvetítésekre invitál.

22.30 Hősök tere (vetítés)

00:00 Levegőt!
A SzFE másodéves fizikai rendező osztályának szabadtéri előadása, melyet részben a Szerelmem, Elektra inspirált. Koncepció Regős Simon.

00.30 Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (vetítés)

Szeptember 28.

KAMARATEREM

17:00 A színművészet, mint szabad alkotóművészet

Kerekasztal beszélgetés a színművészet szabadságáról, a szabadság eszközeiről, Latinovits Zoltán Jancsó Miklósnak írt levele alapján.
Résztvevők: Cserhalmi György, Gáspár Tibor, Tóth Ildikó és fiatal színművészek.

SZÍNHÁZTEREM

19:30 Szerelmem, Elektra (vetítés)

21:00 „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”?
Báron György filmesztéta beszélget a 80. születésnapját szeptemberben ünneplő Kende János operatőrrel és Cserhalmi Györggyel.

KERT

22:00 Levegőt!
Az SZFE másodéves fizikai rendező osztályának szabadtéri előadása, melyet nagy részben a Szerelmem, Elektra inspirált. Koncepció: Regős Simon.

Szeptember 29.

ÚJKLUB

16:00 Jancsó Miklós, a dokumentarista – roma tárgyú dokumentumfilmek napja
Zöld az erdő, zöld a hegy is (150 perc)

19:00
Megöltétek ártatlan családom (35 perc)
Látogatás (40 perc)

21:00 Kinyíló vagy bezáruló kapuk? A Magyarországon élő romák helyzete, szabadságfoka, lehetőségei az elmúlt harminc évben.
Meghívott vendégek — Daróczi Ágnes, Böjte József

KAMARATEREM

17:00 Orlando (vetítés, 130 perc)
Fodor Orsolya bábrendező szakos hallgató, Virginia Woolf Orlando című művének adaptációját a Kincsem Palota romos terében valósította meg. Az előadás egysnittes felvétele látható. Operatőr Farkas Ádám, Sipos Bence.

19:30 A színházi előadás filmes adaptációjának eszközei — kerekasztal beszélgetés az alkotókkal.

Szeptember 30.

KAMARATEREM

17:00 Jancsó, a színházi kalandor
Kerekasztalbeszélgetés a 25. Színházról, a Blődli Színházról és a Kecskeméti Színház Jancsó-korszakáról,
A beszélgetést Nánay István vezeti.
Meghívottak: Galkó Balázs, Ladik Kati, Tordai Teri, Vándorfi László

ÚJKLUB

14:00 Jancsó Miklós, a dokumentarista – zsidó tárgyú dokumentumfilmek napja
Kövek üzenete (275 perc)
Maradékok (15 perc)

19.00
Jelenlét I-III. (45 perc)
Elmondták-e ?(48 perc)
Zsoltár (46 perc)

21:30  Része-e a zsidó kultúra, a holokauszt a nemzeti önismeretnek?
Meghívott vendégek — Gábor György, Frölich Róbert, Böjte József

Október 1.

SZÍNHÁZTEREM

16:00 Tarr Béla mesterkurzus filmek
Augusztus óta közösen dolgozik a Freeszfe húsz hallgatója Tarr Béla útmutatásával rövidfilmjeiken.
A kurzus keretében készült filmek vetítése után beszélgetés a résztvevőkkel.

19:00 Magyarország 2011 (75 perc)
“Ez a film mindazon emberek összefogásából született, akik még mindig felelősséget éreznek a magyar film sorsa iránt.Ez a film minden fajta támogatás nélkül készült és ezen embereknek arról az elkötelezettségéről szól, hogy szeretik népüket, hazájukat és tisztelik az emberi méltóságot. Tarr Béla

20:30 Magyarország 2021! Mi történt az elmúlt 10 évben?
Beszélgetés az alkotókkal.

A FreeSzFE Egyesület programja a Budapesti Őszi Fesztivál felkérésére, a II. Kerületi Kulturális Nonprofit Kft. és a II. Kerületi Önkormányzat támogatásával.

A program a hatályos járványügyi előírások betartásával látogatható. Az aktuális információkról kérjük tájékozódjon a helyszíneken és a helyszínek weboldalain.

Helyszín

Marczibányi Téri Művelődési Központ   1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A.

Marczibányi Téri Művelődési Központ

1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A.

Kapcsolódó programok

Tantermi Színházi Szemle

színház

Tantermi Színházi Szemle
Osztályteremszínházi előadások országos találkozója
Jancsó100 – A Mester és barátai

film

vizuál

Jancsó100 – A Mester és barátai
A Jancsó Miklós Baráti Társaság és a Republikon Alapítvány közös megemlékezés-sorozata
Jancsó100!

zene

Jancsó100!
Budapesti Őszi Fesztivál nyitó eseménye Jancsó Miklós századik születésnapjának tiszteletére